UNICEF-fotópályázat a gyermekek jogairól

Az ENSZ gyermekjogi egyezményének 20. évfordulója alkalmából a World Photography Organisation http://www.worldphotographyawards.org/unicef/ a Sony és a UNICEF online akciót indít útjára. Ezek keretében arra kérik a fiatalokat és a felnőtteket, hogy egy-egy fotó felajánlásával támogassák a gyermekek jogainak tiszteletben tartását. A képnek és a magyarázatul írt szöveges vallomásnak/történetnek a következő alapvető jogok egyikére kell vonatkoznia: élethez, oktatáshoz, egészséghez való jog, védelem az erőszaktól, a kizsákmányolástól, illetve a véleménynyilvánításra vonatkozó jog.

Az UNICEF által felkért néhány közismert személyiség már kifejezte az ügy iránti elkötelezettségét saját készítésű fényképpel és vallomással. Az érdeklődők megismerhetik – mások mellett – Ewan McGregor skót színész, Reza iráni fotóművész és emberjogi aktivista vagy David Beckham angol labdarúgó történetét.
A pályázatra beküldött képek online kiállítássá állnak majd össze a World Photography Awards honlapján, néhányat pedig kiállítanak a szervezet 2010. évi díjkiosztó ünnepségén, Cannes-ban. A beküldött munkák alapján kiválasztott hat fiatal 2010-ben világhírű fotósok közreműködésével létrejövő fotós műhelymunkában vehet részt Etiópiában.

Kezdet: 2009-11-20
Vége: 2010-02-28

~ Szerző: Kitti Kovács - december 7, 2009.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: