Fesztiválok Éve 2010 fotópályázat

Érdemes most a hazai fesztiválokon a fényképezővel kattintani, illetve előkeresni az archívumból a legjobb felvételeket. A 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve jegyében ugyanis a Magyar Turizmus Zrt. a Fotóaréna.hu közösségi fotóportállal együttműködésben szeptember 1-től elindítja a témaévre hangoló fotópályázatát. A pályázat keretében hivatásos és amatőr fotósok egyaránt megvillanthatják tehetségüket, fotóikat pedig egészen 2009. november 10. 12:00 óráig tölthetik fel a fotopalyazat.itthon.hu honlapra.

A pályázaton életkortól, lakóhelytől, foglalkozástól függetlenül bárki részt vehet, kivéve a Magyar Turizmus Zrt. és a Fotóház.hu Kft. munkatársait és közeli hozzátartozóit. Hivatásos és amatőr fotósok egyaránt indulhatnak saját, kizárólag Magyarországon készített, fekete-fehér és színes képeikkel, amelyeket a fotopalyazat.itthon.hu honlapra tölthetnek fel. A pályázó nevezéskor saját maga választja ki, hogy amatőr vagy profi kategóriában kíván résztvenni a pályázaton.

Amatőr kategóriák:

* Mi, fesztiválozók (a közönség, portrék, életképek és hangulatképek)
* Ezt láttuk (fellépők és rendezvények)
* Több, mint fesztivál (különlegességek, érdekességek a fesztiválon és környékén)

A profi kategóriában a beküldött pályaművekből a Magyar Turizmus Zrt. a felhasználni kívánt fotók jogait megvásárolja. Az első három helyezett fotó jogainak megvásárlása garantált.

Az amatőr kategóriákban pályázónként és kategóriákként maximum 10-10 fotó nevezhető, a profi kategiórában pedig maximum 30 fotó küldhető be.

A pályamunkákat a Magyar Turizmus Zrt. és a FOTOARENA.HU munkatársaiból álló zsűri értékeli. Kategóriánként első, második és harmadik díj kerül kiosztásra. A díjazott fotók készítői az amatőr kategóriákban – hazai szolgáltatók felajánlásával – értékes belföldi utazást, illetve ingyenes fotókidolgozást nyerhetnek, profi kategóriában pedig pénzjutalomban részesülnek a legjobb fotók készítői. A képek folyamatosan, a Magyar Turizmus Zrt. általi aktiválást követően kerülnek fel a fotopalyazat.itthon.hu honlapra.

A fotók beküldési határideje 2009. november 10. 12:00 óra. Az elbírálást követően az ünnepélyes eredményhirdetésre 2009. november 30-án kerül sor. Az eredmények a fotopalyazat.itthon.hu oldalon is megjelennek.

Magyarországon évente több ezer fesztivál kerül megrendezésre, amelyek közül számos képvisel jelentős turisztikai vonzerőt. Hangolódjon rá a fesztivál-életérzésre, és örökítse meg a legjobb fesztiválpillanatokat értékes nyereményekért!

Nevezés a pályázatra

További infó és forrás: http://fotopalyazat.itthon.hu/

~ Szerző: Kitti Kovács - szeptember 9, 2009.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: